nemzetköz

Vezetőképzés Luxemburgban

Hieronymus — Thu, 06 Nov 2008 22:05:00 +0100

Néhány sor a luxemburgi vezetőképzésről. Nem lenne jó odahaza is ezt alkalmazni, egy-két elemet azonban érdemes volna átvenni. És érdemes megismerkedni vele.

0. Az ember elmegy egy cserkészcsapatba vezetőnek. Ekkor hivatalosan "vezetőgyakornoknak" nevezik, és úgyszólván semmire sincs joga, azon kívül, hogy a foglalkozásokon ott van.

1. Elvégzi a STIP(stage d'initiation pratique, "gyakorlati bevezetés") képzést. Ez néhány hétvége vagy egy hét az őszi szünetben valamilyen képzési házban + 1 (sajnos sokszor elég laza) lelki hétvége. Ekkor joga lesz arra, hogy a gyerekeivel elmenjen legföljebb egy hétvégére. Pontosabban nem "joga" lesz, hanem felelősségbiztosítása. Természetesen képesítés nélkül is elmehet, de nincs biztosítása, tehát ha bármi gond van, nem áll mögötte a szövetség és a La Luxembourgeoise biztosítótársaság - ezt pedig nem nagyon szokták vállalni. A STIP után az ember "segédvezetőnek" minősül, vagyis a csapatban valamely korosztályvezetőjének a helyettese lehet (illetve ha "rendes" vezető nincs, akkor nyilván korosztályvezető is, de ez azért nem a legjobb állapot). Ilyenné a szövetség nevezi ki a csapatvezetőség javaslatára. (Csapatvezetőség = a csapatban tevékenykedő összes felnőtt, kivéve a roverek, értelemszerűen)

2. Elvégzi a STAP-ot (Stage d'approfondissement pédagogique, "elmélyülés a pedagógiában"). Ez már egy rendes egyhetes erdőlakó tábor, bár annyira azért nem kemény, mint a mi stvk.-nk. Ekkor már akár táborozni is elviheti a korosztályát, kap rá felelősségbiztosítást, illetve ekkor válhat egy-egy korosztály tényleges vezetőjévé a csapatban. (Ahová megintcsak a szövetség nevezi ki a csapatvezetőség javaslatára.)

+1 "Gilwell". Ez valóban a hazai stvk.-táborhoz hasonlít, a végén - ha jól tudom - Wooddbadge-et kapnak a jelöltek, azonban ehhez el kell készíteni egy "szakdolgozatot" valamilyen cserkészpedagógiai témában. Ez a képzés semmire sem jogosít, kizárólag azok végzik el, akiknek maguknak fontos a cserkészet, nem pedig külső követelménynek kell megfelelniük.

A közgyűlésen szavazati joga nem tudom, mikor lesz, de legalább az egyik képzést el kell hozzá végezni. Mondjuk ez túlzottan itt sem érdekli az embereket.

Persze ezekkel vannak gondok: itt is egyre kevesebben mennek képződni (összeurópai, közte magyar tendencia: a fiatalok egyre kevésbé köteleződnek el bármi mellett, pláne hivatalosan: válságban az egyházi hivatás, a családi hivatás, és minden "hivatalos" szervezet, ahová be kell lépni, vállalni kell valamit etc.). Így aztán sokszor kénytelenek a csapatok összefogni, hiszen lehet, hogy csak a szomszéd csapatnak van "hivatalos" cserkész korosztályú (vagy bármiylen) vezetője. A szövetségnek van is egy szolgáltatása, hogy korlátolt számban a fizetett alkalmazottak (nagyon jó fejek ;-) tartanak tábort az olyan kislétszámú korosztályi rajoknak, amelyek egyébként nem mennének el táborozni. Így több csapatból összejön egy tábornyi mennyiségű azonos korosztályú gyerek és néhány zöldfülű vezető, aztán a táborban mindannyian képződnek.

Ezeken kívül áll a csapatparancsnok-képzés, ami mindössze egyetlen hétvége, mert abból indulnak ki, hogy aki cspk. akar lenni, amögött már valószínűleg elég hosszú vezetői múlt áll. Ezen kívül el kell mennie vagy a tavaszi vagy az őszi cspk.-találkozóra (általában egy vidám tekézés), a szintén őszi vezetői konferenciára, meg talán még valamit meg kell csinálnia három éven belül.

A cspk. szerepe is nagyon világosan meg van határozva:

Kapcsolattartó a külvilág felé (szövetség + mindenki más: önkormányzat, más helyi egyesületek, egyházközség stb.)
Ő vezeti a csapatvezetőségi üléseket.

És ehhez van még egy rakás írott anyag (sajnos luxemburgi nyelven).

Mindhhez - az összes vk.-hoz, kinevezéshez stb. - van néhány darab 2-3(!) oldalas szabályzat meg egy csomó egyéb írott anyag - és kész.

Mind elolvasható a Lëtzebuerger Guiden a Scouten weboldalán.

World Scout Conference

Hieronymus — Mon, 11 Aug 2008 21:06:00 +0200

Július 18-án véget ért a 38. cserkész világkonferencia. Elég sokminden történt rajta, ami minket első ránézésre egyáltalán nem érint, pedig a valóságban dehogynem. Pontosabban az majd később fog kiderülni, hogy érint-e, hiszen egy-egy tagszövetség nyugodtan megteheti, hogy fütyül a világszövetség döntéseire, aminthogy nálunk ennek elég erős hagyománya alakult ki az elmúlt szűk két évtizedben. De ezzel végülis nem járt rosszul senki, vagy ha igen, akkor is csak mi.

Mi is történt a Dzsedzsu-szigeten július közepén?

A konferencia üdvözölhetett 5 új tagot: Montenegró, Kambodzsa, Kazahsztán. Szíria & Ukrajna cserkészszövetségei csatlakoztak;
Elhangzott néhány helyzetjelentés a leendő világszintű eseményekről: Moot 2010 (Kenya), Dzsembori 2011 (Svédország) és a következő, 2011-es világkonferencia (Brazília);
Aztán kiderült, hogy a 2014-es moot Kanadában, a 2015-ös világdzsembori pedig Japánban lesz;
6 tagot választottak a 12 fős világbizottságba;
Tizenegy kiváló cserkészvezető megkapta a bronzfarkas kitüntetést, amely a világbizottság által adományozott egyetlen cserkészkitüntetés;
Elhangzott egy csomó kötelezettségvállalás, amivel a következő három évben foglalkozni óhajt a világszervezet. (További vita és elemzés például a szervezeti szintű irányításról, elmélkedés a tagsági feltételekről, fenntartható fejlődés etc.)
Mivel elég sokfelé elég gyorsan csökken a szervezet létszáma, ezért bemutatták a Cselekvés a növekedésért című kiadványt, amelyre talán idehaza is érdemes lenne vetni egy pillantást;
Bemutatták a cserkész környezeti világprogramot (vagy hogyan is lehetne lefordítani), amely a környezettudatos neveléshez kínál eszközöket a szövetségeknek;
Bemutatták az elmúlt triennium globális és európai beszámolóját.

Aki mélyebben szeretne elmélyedni a témában, az elolvashatja a hivatalos összefoglalót, illetve részletesen elmélyülhet a konferencia elé kerülő vastag dokumentumhalmazban.

Cserkész világkonferencia

Hieronymus — Tue, 15 Jul 2008 22:23:00 +0200

Megkezdte ülését a cserkész világkonferencia a dél-koreai Dzsedzsu-szigeten található roppant méretűnemzetközi konferenciaközpontban. A konferencia valószínűleg a világcserkészet legfontosabb rendezvénye, tulajdonképpen a Cserkészmozgalom Világszervezetének közgyűlése, amely háromévente ülésezik, idén mintegy 160 ország cserkészszövetségeinek képviselőivel.

A különféle találkozókon számtalan téma napirendre kerül az olyan szervezeti kérdésektől kezdve, mint az alapszabály módosítása vagy a cserkész világiroda leendő székhelye egészen a - legtöbbek számára valószínűleg sokkal izgalmasabb mozgalmi és nevelési kérdésekig. A témákról elég jó áttekintést ad, ha vetünk egy pillantást a konferencia elé kerülő dokumentumokra.

Nekünk egyszerű cserkészvezetőknek a legkézzelfoghatóbb a következő dzsembori és moot helyszínéről hozandó döntés. Az utóbbi esetben ez egyszerű, hiszen a 2013-as mootra egyetlen komoly pályázó akad, mégpedig Kanada, és valószínűtlen, hogy ezt a világkonferencia ne hagyná jóvá. Nem így a 2015-ös világdzsembori, amelyet két kelet-ázsiai ország, Japán és Szingapúr egyaránt szívesen megrendezne.

Japán - már saját honlapot is készített a 7 év múlva megrendezendő tábornak - egy már készen álló, bár addig természetesen tovább fejlesztendő cserkészparkban képzeli el a világtáborozást, amely így viszonylag csekély környezeti hatással járna. A központi gondolat a természet és a technika harmóniája igazi japán eszme, illetve hangsúlyos szerepet szánnak a békének is, amelyet megerősíthet, hogy 2015-ben a dzsembori helyszínétől nem messze fekvő Hiroshimában rendezik meg a II. világháború 70. évfordulóját ünneplő béke világkonferenciát.

Szingapúr a fiatalok holisztikus, egész személyiséget felölelő nevelését helyezné dzsemborija középpontjába, amelyet egy a városállam északkeleti részén fekvő szigeten rendeznének meg. Mivel Szingapúrban legfeljebb városi parkokban van jelent a természet, ezért nagy hangsúlyt fektetnének a hagyományostól talán kicsit eltérő, ám napjainkban rendkívül aktuális városi környezetben megvalósuló cserkészetre.

További részletek a két pályázatot vázlatosan bemutató konferenciadokumentumban (PDF).

Aki pedig egy kicsit a konferencia hátteréről is szeretne tájékozódni, az megnézheti a koreai házigazdák által készített honlapot vagy (némileg propagandaízű) filmecskét.

Leave No Trace

Hieronymus — Thu, 26 Jun 2008 19:19:00 +0200

„Táborbontáskor két dolgot hagyj magad után: 1. A semmit; 2. A köszöneted” – írta Baden-Powell 1919 októberében*. A gyakorlatias amerikai cserkészfiúk ezt két képpel támasztják alá. Egyrészt ha az ember meglátogatja a barátját, akkor valószínűleg nem tiporja el a kertben a virágokat, és nem szappanozza össze az ivóvizet. Másrészt pedig bármilyen csekély is az a rombolás, amelyet mondjuk egy portyázó raj visz végbe a nagy természetben, sok kicsi sokra megy, sok millió kiránduló már elég komoly pusztítást vihet végbe. Viszont ha mindenki maga vigyáz arra, hogy a lehető legkevesebb nyomot hagyja maga után, annak áldásos hatása lesz.

Eddig az elmélet, amelynek megértéséhez igazán nem kell cserkésznek lenni, és a Leave No Trace (ne hagyj nyomot) hozzáállást nem is cserkészek találták ki. A ’70-es ’80-as években kezdett kialakulni, azóta felállt mögé egy nemzetközi alapítvány, amely elsősorban az Egyesült Államokban igen jelentős szervezetekkel – a már említett Boy Scouts of Americán (BSA) kívül többek között a nemzeti park szolgálattal és az amerikai erdészeti szolgálattal – működik együtt a természet megóvásáért.

A Leave No Trace tulajdonképpen nem forradalmi újítás, végső soron nem más, mint 7 alapelv és ezek következetes alkalmazása:

Tervezz és készülj föl! Gondosan válasszuk ki a megfelelő táborhelyet, olyan élelmiszert vegyünk, amely nem generál túl sok szemetet, alaposan tervezzük meg a portya útvonalát etc.)
Tartós felületeken haladj és táborozz! Ha a helyet gyakran használják (például ösvény), akkor lehetőleg mi is ott tapodjunk (vagy sátrazzunk), ahol már amúgy sincs növényzet, ezzel megkímélve a környezetet. Ha viszont a hely ritkán látogatott, akkor szóródjunk széjjel, hogy ezzel eloszoljék a hatásunk is (például ha egy réten az egész tábor tíz napig libasorban jár egy csapáson, akkor ott a tábor végére aligha marad növényzet).
Megfelelően helyezd el a hulladékot! A szemetet vigyük magunkkal, ne használjunk szappant, a mosogatóvizet a természetes vízforrástól lehetőleg távol hintsünk szét, nagydolgunkat pedig egy földbe ásott egy-két arasznyi lyukba végezzük el, vízfolyástól legalább hatvan méterre.
Hagyd, amit megtalálsz! Ne vigyünk magunkkal, követ, sziklát, növényt, és igyekezzünk a talajt is minél inkább eredeti állapotában meghagyni (ne árkoljuk körül a sátrat, ne szedjük össze a köveket).
Minimalizáld a tűz használatát és hatását! Tűz helyett jobb hordozható gázfőzőt használni, ha tüzet rakunk, akkor lehetőleg könnyen összegyűjthető fából, gondosan égessünk mindent hamuvá, a tűz esetleges maradványait pedig igyekezzünk eltüntetni. (És természetesen gondosan oltsuk el.)
Tarts tiszteletben az állatvilágot! Viszonylag magától értetődik: a természet az állatok otthona, ne zavarjuk őket.
Légy előzékeny a többi kirándulóval! Ne kiabáljunk, és általában tartsuk be a portyázók etikettjét*.

Végül lássuk, hogyan megy a Leave No Trace képzése a BSA-ben. A kiképzőképzőknek egy 5 napos képzést kell elvégezniük a témában, és a szövetség arra törekszik, hogy minden egyes councilban (területi egység átlagosan 20 000 cserkésszel és vezetővel) legyen legalább egy ilyen. Ezek a kiképzőképzők ezután 2 napos természetben tartott képzésekkel képzik a képzőket, akikből pedig optimális esetben minden districtbe (néhány ezer cserkész) jut egy. Ők pedig számtalan módon képezhetik a cserkészeket és a vezetőket a félórás bemutatóktól kezdve az egésznapos képzésekig.

Ezen kívül cserkészek és vezetők számára egyaránt létezik „Ne hagyj nyomot!”-felvarró, amelynek a megszerzése pontosan szabályozva* van.

Aki az elmélet iránt érdeklődik, ki is nyomtathatja a szűk százoldalas képzési anyagot (PDF, 6MB).

Merit Badge System

Hieronymus — Sat, 15 Mar 2008 18:39:00 +0100

Vagyis különpróbarendszer, mégpedig ezúttal az USA fiúszövetségében, a Boy Scouts of Americában (BSA). Mielőtt azonban átruccannánk az óceán túlsó partjára, álljunk meg egy kicsit Angliában.

Baden-Powell sokat írt a különpróbarendszerről, amelynek egy része magyarul is olvasható (PDF). Óva intett attól, hogy túlságosan magasak legyenek a követelmények, hogy „vizsgamumussá” váljék a próba. Ha a szint túl magas, akkor ugyan néhány kiváló cserkész teljesíteni fogja, a cél azonban az, hogy minden cserkész teljesíthesse. (Persze azért az sem jó, ha ajándékba osztogatjuk a jelvényeket, hiszen elértéktelenednek.) Iránymutatásként azt kell szem előtt tartanunk, hogy nem az elért szint a lényeges – nem kell a próbaanyag mesterének lenni –, hanem a befektetett munka, ezért a próbákat egyénre kell szabni. Ha ugyanis az elérendő szintet határozzuk meg, akkor éppen olyanok leszünk, mint az iskola, és az okos cserkész előnybe kerül, márpedig a cserkészetben Baden-Powell szerint esélyegyenlőségnek kell lennie, a hátrányos helyzetűek nevelésére pedig különösen nagy hangsúlyt kell helyeznünk. A különpróba célja szerinte az, hogy cserkészünket önképzésre sarkalljuk, elkezdjen egy olyan hobbit, ami érdekli (és ami akár leendő hivatása is lehet), mindeközben pedig jól mulasson. Amikor kritizálták a cserkészetet a számtalan különpróba miatt (a BSA-ben jelenleg több mint száz ilyen van), B-P azt válaszolta, hogy a fiúk jelleme szintén nagyon sokszínű.

S akkor térjünk vissza a jelenbe, és játsszunk el a gondolattal, hogy egy hatalmas hegyek között fekvő idahói kisvárosban vezetünk egy cserkész korosztályú rajt. Egyik cserkészünk, nevezzük Johnnak, szemlátomást érdeklődik a környező hegyek iránt: miért ilyenek, hogyan alakultak ki, mi van bennük. Miután erről elbeszélgetünk vele, felajánljuk neki, hogy tegye le a geológiai különpróbát. John kapva kap az alkalmon, elolvassa a csapatkönyvtárban (vagy a városi könyvtárban) a próbához tartozó rövid füzetet (vagy jelképes áron megrendeli az interneten). Ezek után aláírunk és átadunk neki egy üres űrlapot, amelyen a geológiai különpróba követelményei találhatók, és megadjuk neki az egyik helyi geológus telefonszámát: ő lesz John különpróba-tanácsadója. A tanácsadó nem feltétlenül cserkész, hanem olyan szakember, aki szívesen beavat fiatalokat szakmája rejtelmeibe. Ehhez részt kell vennie egy néhány órás képzésen, és évente regisztráltatnia kell magát a cserkészszövetségnél.

John megbeszél a tanácsadójával egy időpontot, elmegy hozzá, és elbeszélgetnek erről-arról, leginkább persze a geológiáról. John a következő időszakban szépen teljesíti a próba követleményeit: kicsit olvas, tanulmányozza és fényképezi a hegyeket, kőzeteket gyűjt, esetleg meglátogat egy-két geológust munka közben, igyekszik megtudni, hogy milyen pályát futhat be manapság egy geológus stb. Leginkább pedig hébe-hóba meglátogatja és kérdésekkel bombázza tanácsadóját, aki örömmel mesél neki. (Az időszak hossza John lelkesedésétől, szabadidejétől és tehetségétől függ; a tanácsadókat kifejezetten buzdítják arra, hogy bár a követelményeket pontosan kell teljesíteni, ennek során azonban igazodjanak az adott cserkész érettségéhez, szellemi tempójához, eszéhez etc.) A BSA-nél fontos gyermekvédelmi elv, hogy a cserkész soha nem mehet egyedül a tanácsadóhoz, hanem mindig jelen kell lenni egy harmadik személynek is. Ez lehet John valamelyik szülője, cserkészvezetője, nagybátyja, unokatestvére vagy akár egy cserkésztársa is.

Telik-múlik az idő, a különpróba-űrlap lassan megtelik, és a cselekedve tanulás jegyében teljesül a többi követelmény is, mígnem végül a tanácsadó aláírja az űrlapot és gratulál Johnnak. A következő foglalkozáson John átadja nekünk az aláírt űrlapot, mi pedig ünnepélyesen megrázzuk a kezét, és az egész raj előtt átadjuk neki frissen szerzett geológiai különpróbajelvényét.

Következtetés. A rendszer a szövetség részéről jelentős erőfeszítéseket kíván: a próbaanyagok megírása és folyamatos frissítése, a tanácsadók regisztrálása és képzése stb. Ugyanakkor a rendszert könnyű használni, szemlátomást megfelel a cserkészet nevelési elveinek – és működik. Akit részletesebben érdekel, a BSA honlapján olvashat róla egy összefoglalót.

Ko-edukáció...

Hieronymus — Sat, 16 Feb 2008 18:36:00 +0100

…vagyis együttnevelés, fiúké és lányoké. Az olvasók részéről erős igény mutatkozott a szexualitással, nemekkel kapcsolatos nevelés iránt. Egy oldalon a kérdést lehetetlen körbejárni, viszont vázlatosan meg lehet osztani a Cserkészmozgalom Világszervezetének irányvonalait a kérdésről. Forradalmi újdonságok aligha olvashatók a következő sorokban, de talán sikerül dióhéjban összefoglalni és ezáltal ebből a szempontból is tudatosabbá tenni nevelőtevékenységünket.

Kezdetben a társadalmak úgy működtek, hogy a férfi és a női szerepek kiegészítették egymást. A férfi dolgozott, gondoskodott a napi betevőről, a nő pedig a családról. Évszázadokkal ezelőtt ennek meg is volt a maga praktikus oka: a munka szinte kizárólag fizikai munkát jelentett, erre pedig a férfiak általában alkalmasabbak. A – világon sokfelé máig is fennálló – rendszer persze magában hordozta azt is, hogy a fizikai munkával és erővel a férfiak több-kevesebb hatalomra is szert tettek a nőkkel szemben, amelyhez némiképp hozzá is szoktak.

Az idők azonban változnak, így a nyugati társadalmak – köztük a miénk is – egyre inkább arrafelé alakulnak, hogy a nemek nem feltétlenül ilyen egyszerű módon egészítik ki egymást, vagyis egyre inkább egyenlőnek tekintődik a két nem. Ez persze nem jelent egyformaságot, ugyanakkor egyre elfogadottabb, hogy az egyéni különbségek alkalmasint sokkal nagyobbak lehetnek, mint az egyén neme által sugallt különbség. Ezt a gyakorlatban is látjuk: női buszvezető, női kamionsofőr és vállalatigazgató-nő (Németországban Kanzlerin - kancellárnő, az evangélikusoknál Bischöfin, püspöknő), a másik oldalról pedig óvó bácsi, tanító bácsi és férfi ápoló, a gyermek(ek)kel otthon maradó vagy félállást vállaló apa stb.

Vezetőként arra kell felkészítenünk a ránk bízott cserkészeket, hogy a mai (pontosabban a holnapi) társadalomban minél tökéletesebben megtalálják helyüket, minél teljesebb és boldogabb életet élhessenek.

A koedukáció lányok és fiúk együttnevelése. Ugyanakkor ha összeeresztünk egy csapat fiút és lányt, az még csak „együtt”. „Nevelés” akkor lesz, ha rendszeresen lehetőséget adunk a lányoknak és a fiúknak, hogy tanuljanak egymástól, felfedezzék egymás azonos méltóságát, és megtanulják, hogyan tudnak egyenrangú félként együttműködni egymással. Erre lehet jó alkalom, ha azonos korosztályú lány- és fiúőrsök rendszeresen közös cserkésztevékenységeken vesznek részt, és azokat utána ilyen szempontból is kiértékelik.

Az embernek saját sorsát kell megélnie, idézi Márai Goethét, és ehhez a cserkészet célja is hasonló: az egyénből (gyermekből) a benne rejlő összes képességet ki kell hozni, bontakoztatni, és nagy figyelmet fordítani arra, hogy eközben nevelőként ne kényszerítsük bele a gyermeket a neme által meghatározott szerepbe, hanem segítsük hozzá, hogy abból kiléphessen, ha akar. Butuska példával: ha cserkészlegényünkben semmiféle veleszületett hajlandóságot sem látunk arra, hogy „igazi férfiként” versengve és saját érdekeit érvényre juttatva építse majdani pályáját, akkor bölcsen tesszük, ha nem is igyekszünk túlzottan erre nevelni, hanem inkább neki megfelelőbb irányba terelgetjük.

Végül a világszervezet elmélete után talán érdemes elgondolkodni itthoni viszonyainkon. Cserkészeink között a nemek aránya nagyjából fele-fele, ami örvendetes. A téma ugyanakkor hivatalos fórumon alig-alig kerül elő, magyar nyelvű cserkész szakirodalom róla nincs. (Miről van?) A szövetség döntéshozó testületeiben pedig már csak elvétve akadnak nők…

A szerző a továbbgondolást az olvasóra bízza, ehhez azonban ad némi útmutatást:

Az Európai Régió és az Oslói Egyetem közös kutatási projektjének jelentése, amelynek során egy orosz, egy szlovák, egy portugál és egy dán csapatban vizsgálták meg a elég alaposan koedukáció kérdéskörét.

Svéd cserkészek gyakorlati kézikönyve (PDF) fiúk és lányok neveléséhez.

Kézikönyv a fiatalok emberi jogi neveléséhez. Igen hasznos kiadvány, többek között számos a nemekre (előítéletek, sztereotípiák stb.) vonatkozó játékot is tartalmaz. A Mobilitásnál hajdanában a nyomtatott változatot is meg lehetett vásárolni, remélhetőleg ez máig sem változott.

A viking ösvény

Hieronymus — Sun, 16 Dec 2007 22:33:00 +0100

Képzeljünk el egy jó nagy darab földet, kicsit nagyobbat, mint Magyarország. Képzeljük el azt is, hogy ennek a földnek háromnegyedén semmiféle növényzet sincs, csak kő, szikla, hó és jég. Ezen a területen él nagyjából annyi ember, mint Pécsett és Szegeden együttvéve, kétharmaduk a fővárosban – Reykjavikban – és környékén. Izland (mert hogy itt járunk) maradék százezer négyzetkilométerére marad tehát ugyanennyi ember; kényelmesen elférnek. Szó szerint kényelmesen: az ENSZ emberi fejlettségi indexe szerint itt a legmagasabb az életszínvonal széles e világon. Reykjavikban lakik 120 000 ember, a második legnagyobb város (Akureyri, az északi parton) pedig 17 000 lelkes, a két nagy nemzetközi cserkészpark is ezen települések közelében található.

A kontextus ismertetése után térjünk írásunk tárgyára. Izland 310 000 lakosára 4000 cserkész jut, ami 1,3% körül van (a bátrabbak beszorozhatják hazák tízmillió lakosára). Ők harminc cserkészcsapatba tömörülnek, ezeknek a fele a főváros környékén összpontosul, a maradék 15 pedig az ország többi részén. Az első fiúcserkészcsapatot 1912 novemberében jegyezték be hivatalosan, az első lánycserkészcsapatot pedig tíz évvel később. A fiúk 1924-ben léptek szövetségre, a lányok 1939-ben, ám alig öt évvel később egyesült a két társaság, így jött létre a jelenlegi ''Bandalag íslenskra Skáta''.

A szövetség 2007-től alkalmazza (a RAP-módszer szerint kidolgozott) új nevelési programját. Központi gondolata, hogy minden egyes ember – gyermek, cserkész – meg tudja változtatni a világot. Az izlandi cserkészszövetség ahhoz próbál megfelelő környezetet biztosítani, hogy a fiatalok építő módon használhassák fel tehetségüket, és arra ösztönzi őket, hogy aknázzák ki minden lehetőségüket, és így váljanak olyan önálló és aktív polgárrá, aki valóban meg tudja változtatni a világot. A nevelési program 7–22 éves korig tart öt darab hároméves korosztályban: drekaskátar, fálkaskátar, dróttskátar, rekkaskátar és roverskátar. Érdekesség, hogy az utolsó előtti korosztály célja, hogy megszerezzék az elnöki jelvényt, amelyet minden évben ünnepélyes keretek között a szövetség védnöke – egyben Izland köztársasági elnöke – ad át a rekkaskátar korosztály végére érő 18 éves cserkészeknek.

A legelső bekezdést elolvasva aligha csodálkozhatunk, hogy a nevelési programnak még a másutt szokásosnál is hangsúlyosabb része a természetben való élet. Ez egyrészt a környezet tiszteletét és védelmét jelenti, másrészt pedig annak alapos ismeretét is, hiszen a közép-európai középhegységekkel ellentétben odafönn északon igencsak komoly kihívások (mi több veszélyek) elé kerülhet a természetben mozgó ember: tenger, hegyek, folyók, vízesések, gleccserek, gejzírek, hőforrások, hó, mínusz ki tudja hány fok stb. A szövetség kiadott egy környezetvédelmi projektekről szóló könyvet, amelyet minden általános iskolába elküldtek, hogy a tanárok kézikönyvként használhassák.

Még a cserkészet kezdetén az izlandi cserkészeket felkérték és ők önként vállalkoztak is arra, hogy felállítanak maguk közül egy hegyi mentőcsapatot. A csapatból azóta országos szervezet lett, amelyet volt cserkész felnőttek működtetnek önkéntes módon, valószínűleg hasonlóan a hazai önkéntes tűzoltóságokhoz. A mentőszervezet rendkívül nagy elismertségnek örvend, hiszen értékes szolgálatot tesz a zord időjárási körülmények közt (pl. a hegyekben, lavinák miatt) szerencsétlenül jártak felkutatásában, és jelentős alkotórésze az izlandi polgári védelemnek. Ennek révén az ország védelméhez is hozzájárulnak, hiszen Izlandnak nincs hadserege.

Bár földrajzilag igen messze esnek Európától, az izlandi cserkészek alaposan kiveszik részüket a nemzetközi cserkészetből. Háromévente rendeznek nemzeti dzsemborit, amelynek következő felvonására 2008 nyarán kerül sor, keretmese: On a Viking Trail. Érdekes a szövetség nyitottsága: az izlandi mellett az angol is hivatalos nyelve lesz a tábornak. A mostani szlovéniait megelőző európai cserkészkonferencia is Izlandon volt 2004-ben, illetve szintén háromévenként az izlandiak szervezik meg az öt északi ország hagyományos nagytáborát, a NordJambet. Ezen kívül – csak hogy még egy kis aktualitást adjunk a cikknek – a 2006-os olaszországi találkozó után 2009-ben a RoverWay is Izlandon lesz.

Betlehemi békeláng

Hieronymus — Fri, 16 Nov 2007 22:19:00 +0100

„Történt pedig azokban a napokban, hogy” az ORF, vagyis az osztrák állami rádió és televízió felső-ausztriai tartományi stúdiójában arra gondoltak 1986-ban, hogy egy igazán szép és jelképes eseménnyel ünneplik meg karácsonyt. Az elgondolást tett követte, és egy felső-ausztriai gyermek karácsony előtt néhány nappal a betlehemi Születés bazilikájában meggyújtott egy kis lángot, amely azután repülővel utazott Linzbe, és szétosztották Ausztria városaiba.

Az egyszerinek induló akció rendkívül sikeresnek bizonyult, és azóta is egyre növekszik a benne résztvevők száma, immáron messze túl Ausztria, sőt a kontinens határain is. A megvalósítás pedig nem kevés nehézséggel jár, hiszen például az Austrian Airlinesnak különleges biztonsági intézkedéseket kell életbe léptetnie, hogy a békelángot a repülőgépen se kelljen eloltani, ráadásul az izraeli igen labilis közállapotok miatt néhány éven keresztül a tel-avivi repülőtérről volt kénytelen elindulni a láng. A cserkészek 1989-ben csatlakoztak a békeláng szétosztásához, és Nyugat-Európában azóta is valószínűleg ez a legtöbb cserkészt megmozgató akció az évnek ebben az időszakában. A cserkészeken kívül egyébként rengeteg egyéb – részben ifjúsági – szervezet is magáénak érzi, sőt Svájcban kifejezetten erre alakult is egy egyesület.

Idén a békeláng először a bécsi Gustav-Adolph Kirchébe érkezik; december 15-én este itt gyújtják meg saját viharlámpáikat az európai cserkészszövetségek küldöttei, és indulnak tovább a szélrózsa minden irányába. Németország felé például az éjféli vonattal indul a láng, és útközben már az állomásokon gyülekeznek a cserkészek és sokan mások, hogy továbbadják a fényt. Az európai cserkészszövetségek országonként vagy tartományonként egy-egy templomban tartanak központi szertartásokat, ahonnan azután ki-ki elviheti a lángot saját plébániájára vagy otthonába.

Mihail Gorbacsovtól egészen II. János Pálig igen sok kiemelkedő személyiség is átvette a lángot, de az eljutott a koszovói békefenntartókhoz, és minden évben világít az Európai Parlament épületében is. Ausztriában minden vasútállomáson és az ötletgazda ORF minden tartományi stúdiójában bárki meggyújthatja saját békelángját, illetve szinte az ország összes templomában világít.

Ami azonban ennél sokkal fontosabb, hogy a békelángot a cserkészek és mások kórházakba, szociális otthonokba, boltokba, sőt az egyre szaporodó mecsetekbe is elviszik, hogy mindenütt hirdesse Krisztus születését és a békét.

A láng neve nem véletlenül Friedenslicht aus Betlehem, vagyis betlehemi békeláng (ezt a „békét” Magyarhonban sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni): karácsony még a nem hívők számára is a szeretet, a nyugalom, az elcsendesülés, az egymással való kibékülés ünnepe és jelképe, mennyivel inkább az a keresztények számára, akik az ezt mind megtestesítő Krisztus születését ünnepeljük, és megpróbálunk egy kicsit jobbak lenni, környezetünket is jobbá tenni. Ráadásul mindez igen szépen egybecseng a világcserkészet békéért való elkötelezettségével, ami az utóbbi időben különösen hangsúlyossá vált (gondoljunk csak a chilei dzsembori Building Peace Together jelmondatára vagy a centenáriumi Gifts for Peace projektekre).

Ebben a tekintetben példamutató a német cserkészek munkája, ahol öt szövetség közösen hozta létre a www.friedenslicht.de oldalt, amely a teljesség igényével járja körül a témát: imák, versek, történetek és ötletek őrsi foglalkozásokra, a nagy központi „békelángosztó” események időpontjai és kapcsolattartói, „békelángtörténet”, logó, felvarró, plakát, sajtóanyag, és az idei jelmondat: Eine Welt – eine Hoffnung: Frieden (egy világ, egy reménység: béke).

***

Felső-Ausztriában egyébként lehet valami, ami különösen sikeresen inspirálja arra az itt élőket, hogy mások számára is bensőséges ünnepé tegyék karácsonyt: 1818-ban egy Inn-parti faluban itt csendült fel először a ''Stille Nacht'', vagyis a Csendes éj.

Regional Scout Plan

Hieronymus — Thu, 20 Sep 2007 21:55:00 +0200

Néhány hónapja az európai cserkészkonferencia kapcsán ezeken a hasábokon már szó volt róla, hogy szó lesz róla. Hát lássuk!

Első ránézésre is feltűnik, hogy filigrán: 3 oldal. Ám ahogyan egykori angoltanárom mondogatta, amikor feltűnően kevesen jelentünk meg az órán, quality, not quantity, s valóban: a szöveg velős, tartalmas.

A Régiónak van egy olyan jó szokása, hogy hároméves terveinek címet ad. Az előző Better Scouting to More Young People volt: kicsit talán banális, de találó, jól érzékelteti a Régió kettős elköteleződését, a fenti idézetnél maradva quality and quantity, vagyis minőség és mennyiség. Az idén induló terv címe Aiming for excellence to develop growth capacity, ami ékes anyanyelvünkön körülbelül annyit tesz mint „kiválóságra törekvés a növekedési képesség fejlesztése érdekében”. Mi tagadás, már angolul sem túl csattanós, magyarul meg… A tartalma viszont érdekes. Ugyanúgy – és ugyanolyan sorrendben – megvan benne a minőség és a mennyiség, mint az előző terv címében, ráadásul itt már egyfajta ok-okozati kapcsolat is van köztük: azért kell kitűnőnek lennünk, hogy növekedni tudjunk.

A növekedés persze nem öncélú, hiszen a cserkészetnek küldetése van, fiatalokat nevel; márpedig minél több fiatalt nevel, annál jobban teljesíti küldetését, és annál közelebb kerül jövőképéhez, amely egyetlen mondatban úgy hangzik, hogy Creating a Better World. Több emberrel pedig jobb világot lehet építeni, mint kevéssel.

(Persze a sorok között olvasva lehetetlen nem észrevenni egyfajta aggodalmat: a cserkészet létszámra évtizede folyamatosan csökken a kontinens legtöbb országában – nemrég az egyik francia szövetség pl. tagságának 40%-át veszítette el egyetlen év leforgása alatt –, sőt a jövőre vonatkozóan is elég sötét számítások vannak. Ez pedig több szempontból is fenyegető lehet…)

Térjünk azonban vissza a tervhez. Az előszóban a címen kívül elolvashatjuk még, hogy milyen vezérelvek mentén készült (a WOSM 7 stratégiai prioritása, aktív partnerség a nemzeti tagszövetségekkel etc.), illetve milyen folyamat eredményeként jött létre: találkozók, véleménykérések, ülések. Ezután következnek a célok és a hozzájuk kapcsolódó konkrét célkitűzések.

Az első prioritás – a fiatalok nevelése – legelső pontja rögtön húsba vágó az MCSSZ számára (is): Focus on the 16–22 age range. A legidősebb korosztállyal mindenütt gondok vannak, márpedig igazán a roverekkel lehet(ne) nagy dolgokat művelni, tudja ezt mindenki szerte a földrészen. A szöveg megemlíti, hogy különös hangsúlyt kell helyezni a felnőtt életbe való átmenethez és a foglalkoztathatósághoz szükséges készségek fejlesztésére. Szintén telitalálat, hiszen a fiatalkori munkanélküliség mindenütt hatalmas, ráadásul ha ennek csökkentésén fáradozunk, az nagy valószínűséggel közös pont minden kormányzattal folytatott tárgyalásnál (illetve – mint ezt nemrég láttuk – az Európai Parlamenttel aláírt nyilatkozatban is). A szöveg utal rá, hogy hagyományos európai érték a sokszínűség (az újvilági „olvasztótégellyel” szemben), amelynek elismerését és megértését szintén szeretné előmozdítani a terv, hiszen ez jelentős lépés lehet a társadalmi összetartozás irányába – avagy a sokféle kirekesztődés ellen. Ez pedig újfent annak a bizonyos jobb világnak a felépítéséhez visz közelebb.

A második prioritás a felnőtt önkéntesekről szól: (vezető)képzés, az önkéntesség kultúrájának előmozdítása, az önkéntesek motiválása, a képzések „külvilág általi” elismertetése (avagy olyan „papír”, amelyet másutt is elismernek), motiválás. Igen szimpatikus módon külön meg van említve, hogy a nemzeti szövetségeket segíteni kell abban, hogy felnőtt vezetőiknek – különösen helyi szinten – hatékony támogatást nyújthassanak. Kevés ennél fontosabb dolog képzelhető el ebben a mai szakirodalom-ínséges magyar cserkészvilágban, a gyakran elszigeteltségben küszködő csapataink számára.

A harmadik és egyben utolsó prioritás a szervezetfejlesztés. Be a learning organisation. Váljunk tanuló szervezetté (erről talán majd egy későbbi bejegyzésben részletesebben is töprengünk egy kicsit), vagyis legyünk kreatívak, alkotók, nézzünk, lássunk, olvassunk, kísérletezzünk, illetve folyamatosan alkalmazkodjunk a változó világhoz, hogy ezáltal jobban teljesíthessük küldetésünket. A tervben a varászszó – akárcsak manapság az interneten a web 2.0 ejtsd: webkettő korában – share. Osszuk (illetve a tagszövetségek osszák) meg egymással tudásunkat, tapasztalatainkat, leginkább pedig bevált gyakorlataikat, hogy azokból a többi szövetség is profitálhasson.

Angolosan szólva tehát „forró témák”, nekünk, magyar cserkészvezetőknek is. És hogy ez a sok szép írott malaszt hogyan fog megvalósulni, finom úri szóval „implementálódni”? Találkozók, szemináriumok, ülések, fórumok szerte Európában – ezek eredményeiként pedig füzetek, könyvek, weboldalak.

Az előző hároméves időszak értékelése során az egyik európai szövetség részéről megfogalmazódott egy furcsa kritika: a genfi iroda „túl jól” végzi a dolgát. Annyi témában annyi rendezvény van, hogy csak a legerősebb európai szövetségek képesek arra, hogy minden alkalomra delegáljanak valakit a szóvivők képzésétől kezdve a nagyrendezvények pedagógiai hatásait elemző workshopon keresztül egészen cserkészparkvezetők találkozójáig.

Nos, mi magyar cserkészek eleddig még csekély létszámunkhoz képest is alul voltunk reprezentálva. Reméljük, ez a helyzet rövidesen javulni fog, és ha nem is lesz minden nemzetközi műhelytalálkozón magyar résztvevő, de legalább olyan lesz, aki elolvassa és felhasználja az elkövetkező években keletkező anyagokat; vagyis képesek leszünk kihasználni a nekünk nyújtott támogatást.

Akinek van kedve, a tervet itt találja meg (PDF) eredetiben.

JOTA-JOTI 2007

Hieronymus — Tue, 21 Aug 2007 21:42:00 +0200

Eleinte arra gondoltam, hogy a világdzsemboriról írok majd ide valamit. Ezt – illetve a Magyar Csapat dicsőséges tetteit – viszont oly sokan és sokszor megénekelték már, hogy igazán nem lehet mit hozzátenni. Úgyhogy inkább egy másfajta dzsemboriról írok: ez is „világ-”, ráadásul tízszer-húszszor annyi résztvevője van, mint az angliai táborozásnak, további előnye pedig, hogy minden évben sor kerül rá. Október harmadik hétvégéjén világszerte több százezer cserkész ül le a számítógép képernyője elé és/vagy keres meg helyi rádióamatőröket, hogy a virtuális térben vagy az éter hullámain beszélgessen el az öt kontinensen élő cserkésztestvéreivel egymásról, a helyi cserkészetről – vagy épp az angliai dzsembori élményeiről. Dióhéjban ez a JOTA (Jamboree On The Air) és a JOTI (Jamboree On The Internet).

Körülbelül 25 éves fővárosi férfi, cserkészvezető. Évek óta ő a JOTI tipikus magyar résztvevője. Nagyjából háromtucatnyi szokott lenni belőle (nemzetközi összehasonlításban szánalmasan kevés), fő ismertetőjele, hogy általában magányos, cserkészei szinte soha sem tartanak vele a „virtuális világtalálkozóra”. A rádiós cserkészkedésnek idehaza sajnos még kevesebb hagyománya van, egy kezünkön megszámolhatjuk a hazai résztvevőket. Sajnos.

No nem mintha sajnálni kellene a körülbelül 25 éves fővárosi férfi cserkészvezetőktől azt a néhány órát, amelyet ezen az őszi hétvégén a számítógép képernyője előtt töltenek, miközben mondjuk dél-afrikai vagy ecuadori cserkészekkel leveleznek vagy chatelnek. Sokkal inkább az a néhány ezer huszonévesnél fiatalabb cserkész sajnálható, aki viszont „nem jut ki” a JOTI-ra és a JOTA-ra. Pedig olyan könnyű lenne. Például Indiában vagy Közép-Amerikában nagy népszerűségnek örvend a rendezvény, jóllehet ezek az országok aligha vannak hazánknál jobban ellátva számítógépekkel vagy internet-csatlakozásokkal. Aki kíváncsi rá, hogy a Földgolyóbis különböző részein egy-egy cserkészcsapat hogyan vett részt, az gépelje be böngészőprogramja címsorába: www.jotajoti.org/weblog, aztán kattintgasson, és lásson csodát!

Cserkészvezetőként nevelni és képezni szeretnénk a ránk bízottakat. Márpedig igencsak ideje lenne, hogy nevelésünk és képzésünk a hagyományos főzésen, elsősegélynyújtáson és hasonlókon kívül például a mindennapi életünkben rohamléptekkel teret hódító internetre is kiterjedjen. Az internet biztonsága, viselkedés a világhálón, technikai ismeretek: megannyi olyan téma, amelyről nap mint nap hallunk, mégsem foglalkozunk velük a cserkészetben, pedig minderre kitűnő lehetőséget biztosít a JOTI, nem is beszélve a nyelvtudás fejlesztéséről, és az egész rendezvény belengő nemzetközi „dzsembori-érzésről”. És mindehhez az élményhez még a településünket sem kell elhagynunk.

További általános tudnivalókért érdemes körülnézni a (magyar nyelvű) technikai oldalon (valamint figyelni az info-listát), illetve október elejétől mindenki regisztrálhatja magát a (szintén magyar nyelvű) JOTA-JOTI honlapon oldalon. Talán még nem késő, hogy kicsit tájékozódjunk, és a JOTA-JOTI-t is beillesszük a csapat éves eseménynaptárába: 2007. október 20–21.

Találkozunk ősszel a dzsemborin!

Lagertag

Hieronymus — Fri, 29 Jun 2007 17:01:00 +0200

Németországban nagyon komolyan veszik a demokráciára nevelést: az iskolai tantárgyak hierarchiájában a politische Bildung semmivel sincs lejjebb, mint mondjuk a matematika, vagy a magyar – helyesebben német – nyelv és irodalom.

Ennek a demokráciára nevelésnek a cserkészetben is megvannak a megfelelő lenyomatai, amelyről a szerző egy ízben egy soknemzetiségű észak-németországi táborban győződhetett meg. Itt ismerkedtünk ugyanis meg a tábori parlament intézményével, amelyre – a Bundestag és a Landtagok analógiájára – e cikk címe is utalni szeretne.

A cél kettős. Először is a fentebb már említetteknek megfelelően demokráciára nevel, amely lassú, nehézkes folyamat, és elég sok dolgot kell hozzá elsajátítani: kulturált véleménynyilvánítás (hogy megértsenek), türelem (amíg a többiek is kulturáltan kifejezik véleményüket), alázat (ha esetleg kisebbségben maradunk nézeteinkkel) és így tovább.

Másodszor pedig magának a tábornak is igen jót tehet, ha a gyerekek véleménye nem csak az őrsvezetőkön keresztül, hanem közvetlenül is becsatornázódik a döntéshozatali folyamatba. Ezzel kapcsolatban anno némi szkepszissel voltunk (a szerző még emlékszik arra a korszakra, amikor kis hazánkban szalonképes volt kerek-perec kijelenteni, hogy „a cserkészetben nincs demokrácia”), ám a gyakorlat fényesen igazolta, hogy fölösleges volt kételkednünk.

A felmerülő ötletek igen változatosak voltak. Például elhangzott, hogy menjünk el strandra, ám a környéken nem volt strand (és amúgy sem illett a tábor jó előre egyeztetett programjába), úgyhogy ez az elképzelés elhalt. Ugyanakkor számos igen jó ötlete volt az ifjúságnak az egészen gyakorlati dolgoktól kezdve (pl. a fürdési rend kiigazítása) a programra vonatkozó elképzelésekig; alkalmasint olyasmiket is észrevettek, amit a legélesebb szemű vezető sem. És amikor valamelyik kiscserkész „parlamenti képviselő” elmondta, hogy az idősebbek állandóan a sátraik között rohangálnak, ami zavarja őket, és még a cövekeket is kirúgják néha, akkor annak egészen más súlya volt a parlamentben, mintha az őrsvezetőjükön keresztül üzenték volna meg a vezetői megbeszélésre. A tapasztalatok szerint a fórum már önmagában is elég komoly nevelő tényező lehet, annak pedig különösen nagy a pedagógiai hozadéka, amikor a cserkészek észreveszik, hogy a parlamentben elmondott „felszólalásuk” tényleges hatással van a tábor életére. (A példánál maradva: másnap már nem rúgták ki a nagyobbak a kiscserkészek sátrainak cövekeit.)

Végül néhány gyakorlati szempont. A gyűlés neve természetesen igazodhat a mindenkori keretmeséhez. Összetétele: képviselők és elnök. Az előbbiek az őrsök küldöttei. Jó, ha a tábor során állandók a küldöttek, mert kell néhány nap, amíg ráéreznek az egész játék ízére és jelentőségére. Így persze minden őrsből csak egy ember vehet részt a munkában, ami valamennyire áthidalható azzal, ha pl. az állandó képviselő minden alkalommal magával viszi egy őrstársát. Jó, ha az őrsöt nem az őrsvezető képviseli (hiszen minden empátiája ellenére is kicsit más – pl. pár évvel idősebb, vezetői stb. – szemszögből látja a tábort, meg neki amúgy is vannak megbeszélései).

Az elnök bármelyik vezető lehet, talán jobb, ha nem a táborparancsnok. Egyébként az elnökség ideális szerep „lézengő rittereknek”, akiknek egyébként nincs őrsük (már ha megengedhetjük magunknak ezt a luxust).

Időpont: lehetőleg a nap vége felé, hiszen így már van miről beszélni, viszont lehetőleg az esti vezetőségi megbeszélés előtt, hiszen itt a parlamentben felvetődött vélemények is szerepet játszhatnak a döntéshozatalban.

Mindezek természetesen nem szabályok, inkább csak gondolatindítók így a nyár elején. És természetesen számtalan dolgon eltöprenghetünk még, hiszen a parlament egyszerű véleménynyilvánító szervből az idősebb korosztálynál akár valódi döntéshozóvá is válhat.

Végül – illusztrálandó, hogy a demokráciára nevelés már a cserkészet kezdeteinél is jelen volt – álljon itt Baden-Powelltől egy fél mondat, amelyet saját szentpétervári utazásáról és a cárral való találkozásáról írt kis nosztalgiával 1918 novemberében (a cári Oroszországot – és magát a cári családot is – megsemmisítő lenini szocialista forradalom első évfordulóján) a The Scouterbe (a brit vezetők lapja): „…a demokratikus kormányzás olyan cél, amelyet őszintén szeretnénk, ha szabállyá válna…”, vagyis minden országban gyakorolnák.

European Scout Conference

Hieronymus — Thu, 14 Jun 2007 14:31:00 +0200

Először is: miért kell ez nekünk? Néha talán úgy érezzük még Budapest is olyan messze van, akár a Hold, hát még Genf… Nos, azért fontos, mert a Régió kicsit olyan, mint az Európai Unió: töménytelen magyar törvény hátterében ilyen vagy olyan uniós követelmény áll, csak ezekről éppen senki sem tud (legfeljebb aki elolvassa őket). Ehhez kicsit hasonlóan a hazai cserkészet legmagasabb szintű döntéseit is nagyban befolyásolhatják – és remélhetőleg fogják is befolyásolni – a konferencián elhangzottak. (Persze a Régiónak nincs hatalma, hogy ezeket betartassa, így az MCSSZ nem is kényszeríthető rá semmire, legfeljebb olyan közvetett eszközökkel, mint pl. támogatások oda (nem) ítélése.) A konferencia a világcserkészetben a közgyűlés szerepét tölti be: legfőbb döntéshozó fórum. Van világszintű és regionális változata, mindkettőre háromévenként kerül sor; minket most értelemszerűen a pár hete a szlovén tengerparton lezajlott 19. WOSM európai regionális konferencia érdekel. Az ilyen összejövetelek „kinézete” nagyjából hasonlít bármilyen egyéb közgyűléshez: az adott ország tagszövetsége(i) képviseletében minden – jelen esetben európai – országból érkezik egy küldöttség. Ezek azután összeülnek plenárisan és kisebb műhelyekben, beszámolókat hallgatnak, vitatkoznak, érvelnek és szavaznak. És persze ne feledkezzünk meg minden konferencia és közgyűlés legértékesebb részéről, a szünetekről: ekkor lehet ugyanis nem hivatalosan beszélgetni, ismeretségeket és barátságokat kötni és ápolni, értékes információkhoz hozzájutni, és akár nagy vállalkozások első lépéseit is megtenni.

A szűkre fogott bevezető után vessünk egy pillantást a konferencia dokumentumaira. Az egész köteg úgy száz oldalra rúg, úgyhogy ezen a helyen éppen csak bepillanthatunk az egyes irományokba. Ha valaki egyik vagy másik után jobban érdeklődik, az a cikk végén említett webcímen részletesen is elolvashatja őket.

Az első dokumentum az Európai Régió 4(!) oldala alapszabálya, majd a napirend. Utóbbiból kiderül, hogy öt napig reggeltől estig folyt a munka igen szoros menetrend szerint.

Ezeknél sokkal érdekesebb a Régió hároméves beszámolója (40 oldal). Fő része azzal a négy stratégiai prioritással (a 21. század szervezete; fiatalok és nevelési program; felnőttek, akikre szükségünk van; a cserkészetről alkotott kép) foglalkozik, amelyet a Régió a hét közül a súlyponti munkára kiválasztott. Az Európai Cserkészbizottság egy vagy több tagjának vezetésével mind a négy prioritás köré szerveződött egy-egy munkacsoport. Érdekességük, hogy az általuk üzemeltetett webes felületekhez bárki kaphat azonosítót (s ott rendkívül izgalmas dolgokat találhat szövetsége, kerülete vagy akár csapata javára). A munkacsoportok nem töltötték tétlenül az elmúlt három évet: oldalakon keresztül sorjáznak a kiadványok, szemináriumok, képzések, találkozók, fórumok (kicsit szomorú, hogy milyen kevés ilyenen volt magyar résztvevő). Ehhez képest alig néhány oldal az elmúlt három év értékelése, pedig – elvileg – minden tagszövetség kitöltött egy hosszú kérdőívet ezzel kapcsolatban.

A pénzügyi beszámoló elsőre talán kicsit nehezen érthető, annyi mindenesetre kiolvasható belőle, hogy a Régió évente úgy másfél millió euróval gazdálkodik, amelynek kétharmada közvetlenül a projektekre (képzések, szemináriumok, kiadványok etc.) fordíttatik, a maradék pedig a genfi iroda személyzetére (akik persze szintén hozzájárulnak a projektekhez). Érdekes, hogy a bevételek alig nyolcada származik a tagdíjakból.

Az idén megszűnő Centenáriumi Alap beszámolójából kiderül, hogy az egész Régióban – értelmes projektek híján – nekünk jutott az egyik legkevesebb támogatás.

Az elmúlt nyolc évben egyedül a Stratégiai Bizottság révén kaptunk belőle. Végül következnek a Konferencia által megszavazott határozatok, illetve a következő Európai Cserkészbizottság 6 tagjának megválasztása. Itt számunkra annyi az érdekes, hogy az előző Bizottság Magyarországgal is foglalkozó tagját, a skót Craig Turpie-t újra megválasztották, méghozzá igen nagy számú szavazattal.

A konferencia legérdekesebb dokumentuma a Régió 2007–2010-es terve – lenne. Ezt ugyanis a konferencia végül nem fogadta el, így pillanatnyilag nem is férhető hozzá, hanem az újonnan megválasztott Bizottság fogja első ülésén véglegesíteni. Erre valószínűleg néhány héten belül sor kerül, és akkor talán ezeken a hasábokon is foglalkozunk vele. Akit a felszínen túl a részletek is érdekelnek, az kattintson a konferencia szlovéniai honlapjára, vagy nézze meg a scout.org oldalon a konferencia beszámolóját.

Végül néhány benyomás mozgókép formájában:

Gifts for Peace

Hieronymus — Thu, 12 Apr 2007 23:43:00 +0200

„Az elképzelés: a világ valamennyi cserkésze járuljon hozzá a békéhez, és így emlékezzen meg a cserkészet 100. évfordulójáról.”

A fenti mondat a Cserkészmozgalom Világszervezete (WOSM) egyik kiadványának elejéről származik, amely ezekről a bizonyos békéről szóló ajándékokról szól. A holland filozófus Spinoza (1632–1677) szerint „A béke nem a háború hiánya, hanem erény, lélekállapot, a jóindulat rendelkezése, bizalom, igazság”. A WOSM szerint az ilyen értelemben vett békéhez kellene valamennyi cserkésznek ajándékokkal hozzájárulni.

No, és mik ezek az ajándékok? A 2002-es theszaloníki világkonferencia határozata szerint a centenáriumra készülve minden egyes cserkészszövetségnek be kell mutatnia egy ajándékot a békéért, ami pedig nem más, mint egy a fiatalok által elvégzett munka. Az ajándékok tehát projektek, mégpedig országos szintű projektek, amelyek legkésőbb 2005 szeptembere óta zajlanak, hogy 2007-re, a centenárium évére már eredményük is legyen. Természetesen szervesen illeszkedniük kell a világcserkészet stratégiájába, ami azonban a stratégia által lefedett terület nagyságát nézve nem nehéz feladat.

Fontos jellemzőjük még, hogy mindenképpen a cserkészeten kívüli világra kell irányulniuk, azt valamilyen – kézzel fogható – módon „jobbá kell tenniük”, ahogy az már B–P is elmondta. A programhoz természetesen egy verseny is tartozik, amely a projektek lehető legszebb fényképes vagy filmes megörökítésére irányul. A nemzeti cserkészszövetségek bőséges iránymutatást, valamint elméleti és gyakorlati tudnivalókat találnak a Világszervezet honlapján.

Salvador kicsiny ország Közép-Amerikában, területe 3–4 magyar megye, lakossága úgy 6,5 millió lélek. Az ország legújabb kori történelme igen viharos volt: a polgárháborút lezáró békét 15 éve írták alá, ám azóta is mindennapos volt a fiatalok erőszakos bandákba verődése, és az ezek által elkövetett gyilkosságok és nemi erőszak, kézigránátok robbantása játszótereken és hasonlók. A salvadori cserkészszövetség szakemberekkel együttműködve felmérést készített, amelynek eredménye: a fiatalok ugyanolyan okok miatt csatlakoznak fegyveres bandákhoz, mint amilyen okok miatt a cserkészethez (ezt egyébként már B–P is megírta 1932 őszén). Először rivális iskolai bandáknak szerveztek egy kísérleti tábort (játékok, csapatmunka, együttműködés stb.), majd a sikerek láttán a programot az Oktatási Minisztériummal, valamint sok más szervezettel és hatósággal együttműködve kiterjesztették országos szintre. Az eredmény: a rendőrség adatai szerint 2001 óta 80%-kal csökkent a fiatalkorú bűnözés – jórészt a cserkészek munkájának köszönhetően.

És más országok? Általánosságban elmondható, hogy a projektek javarészt helyi igényekre adnak választ, vagy (gazdagabb országok esetében) harmadik világbeli fejlesztésekre irányulnak. Dán cserkészek iskolákat építenek Ugandában, csehek pedig Etiópiában. Az etióp cserkészek 50 000 őshonos fajhoz tartozó fát ültetnek országukban, a lesothóiak egyenesen 110 000-et, igaz 2015-ig. Barbadoson az AIDS-szel kapcsolatos veszélyek társadalmi tudatosításán dolgoznak, akárcsak Botswanában, ahol a felnőtt lakosság 40%-a fertőzött. A hong kongiak börtöncserkészetet szerveznek fiatalkorú bűnelkövetőknek, Belgiumban pedig használt játékokat gyűjtenek, és újítanak fel, hogy azután szegény sorsú belga gyerekeknek adják tovább őket. Csádban az írás-olvasás tanítása sajnos országosan is aktuális, míg Tajvanon a digitális írástudatlanság elleni küzdelembe szállnak be a cserkészek. Észak-Írországban magától adódik a téma: előítéletek, szektásság, erőszak és gyűlölet. Nyugati szomszédunknál a bevándorlók beilleszkedésén dolgoznak a cserkészek, Horvátországban pedig a közelmúlt háborúi miatt a szomszédos népek ellen máig is fennálló előítéletek ellen. Szlovákiában a cigány cserkészetet a genfi Világiroda külön is kiemelendő példának tartja. Cipruson a cserkészek 100 darab elhagyott hulladéklerakót alakítanak át parkká a helyi település számára együttműködésben az önkormányzatokkal, az olaszok pedig – szintén az önkormányzatokkal közösen – 100 darab utcát vagy teret szeretnének Baden-Powellről elnevezni Itália-szerte. Talán ebből is látszik: a sokszínűség lenyűgöző, és cserkészek valóban képesek vagyunk arra, hogy kicsikét jobban hagyjuk itt a világot annál, mint ahogyan találtuk.

Az olvasóban most valószínűleg ugyanaz a kérdés tevődik föl, mint a cikk írójában: és a Magyar Cserkészszövetség? A választ az olvasóhoz hasonlóan a cikk írója sem tudja, bár vannak feltevései, ám azok már nem ezekre a hasábokra tartoznak. További információk a nemzeti projektekről és a Gifts for Peace programhoz kapcsolódó egyéb kezdeményezésekről a projektsorozat honlapján találhatók.

Mi történik 2007-ben?

Hieronymus — Mon, 12 Mar 2007 23:27:00 +0100

Az Európai Régió legnagyobb eseménye idén kétségkívül az angliai Világdzsembori, erről azonban igen sokfelé lehet olvasni az interneten, így közelebbi ismertetésétől eltekintünk.

Ha szorosan vesszük, akkor maga a Régió hivatalosan nem is szervez ifjúsági programokat: az összes nemzetközi tábor és találkozó mind valamelyik cserkészszövetség saját szervezése, a Dzsembori például a brit The Scout Associationé. A centenárium évében számos cserkészszövetség szervez országos nagytáborokat, nemzeti dzsemborikat: Luxemburgban például a helyi cserkészek a főváros közepén (az ottani Városligetben) fognak felverni egy hatalmas nyári tábort. Helyszűke miatt ugyan nem fognak mind egyszerre elférni, viszont az ország minden csapata kap négy napot, amelyet a táborban tölthet.

Érdekes kezdeményezés a brit ún. Join-in Centenary, magyarul talán „Kapcsolódj be centenárium” névre lehetne keresztelni. Ez tulajdonképpen a cserkészet 100 évének egész esztendőn keresztül tartó non-stop megünneplése: számtalan kisebb-nagyobb helyi esemény, apró tippek őrsöknek, rajoknak, csapatoknak, programajánlatok és hasonlók, amelyek arra szolgálnak, hogy a brit cserkészeknek az a túlnyomó része is részt vehessen a százéves ünnepségeken, aki nem jut el pl. augusztus 1-jén a Brownsea-szigetre vagy a Dzsemborira. A genfi Európai Cserkésziroda a többi szövetséget is bátorítja hasonló programsorozatok megvalósítására.

Hivatalos szempontból idén a szlovén tengerparton májusban megrendezendő európai cserkészkonferencia lesz a Régió legfontosabb eseménye. Ez tulajdonképpen nem más, mint a Régió háromévenként esedékes közgyűlése, ahol valamennyi európai cserkészszövetség képviselteti magát egy-egy küldöttséggel, amelyet a külügyi szakvezető (az MCSSZ esetében Gyöngyössy Balázs) vezet.

Az utóbbi néhány alkalommal a WOSM és a WAGGGS európai régiói közösen tartották konferenciájukat, és nem lesz ez másként idén sem. A konferencia feladata többek között, hogy értékelje az elmúlt három évet a regionális terv alapján, jóváhagyja a következő hároméves regionális tervet, valamint megválassza az Európai Cserkészbizottság hat tagját, akiknek az említett cserkészterv 2010-ig való végrehajtása lesz a feladata. Az Európai Cserkészbizottság tagjai személyesen is felelősek néhány országért: hazánk kapcsolattartója a 2004–2007-es időszakban a skót Craig Turpie.

Az Európai Cserkészrégió tulajdonképpeni feladata az egyes tagszövetségek támogatása abban, hogy minél jobban teljesíthessék a cserkészet küldetését, egyszerűbben: minél jobb cserkészetet kínálhassanak minél több fiatalnak. Ez a gyakorlatban általában különféle képzések, találkozók, közös gondolkodások és egyéb fejtágítók révén történik, ahol egy-egy tagszövetséget egy-két, általában országos szintű tisztviselő képvisel, aki azután a tanultakat (remélhetőleg) továbbadja és/vagy beépíti saját munkájába.

Ilyen képzés idén is szekérderéknyi lesz a legkülönfélébb országokban, íme egy kis ízelítő: közös gondolkodás a humán erőforrás menedzsmentről, kommunikációs fórum, „merjünk álmodni” rovertalálkozó, cserkészetfejlesztés városi környezetben, cserkészparkok igazgatóinak találkozója stb. Az eseményekről (és számtalan egyéb érdekességről) további információ található a Régió honlapján. (A programokon való részvételi szándékot először az MCSSZ Országos Külügyi Bizottságánál kell jelezni: www.cserkesz.hu/okb vagy intercom@cserkesz.hu)

Mi ez?

Hieronymus — Mon, 12 Jun 2006 22:58:00 +0200

Ez a blog a világcserkészet azon nem elhanyagolható méretű részéről szól, amely nem magyar nyelven zajlik.

Idehaza keveset tudunk a rajtunk kívüli cserkészekről, a tudatlanság pedig néha elutasítást, lekicsinylést és hasonlókat vált ki, ami nem helyes. Nem mintha a külhoni cserkészet mindenben jobb lenne, sőt. Azonban ideje elismernünk - alázatosan elismernünk -, hogy sokminden sokkal jobban zajlik határainkon túl, mint odahaza. És ha ezt elismertük, akkor a következő lépés, hogy megismerjük, és lehetőleg alkalmazzuk is a hazai viszonyokra.

A szerzőnek a következő bejegyzésekben megjelenő témákban közvetlen tapasztalata gyakran nincs. A blog "hozzáadott értéke" ezért sokszor "csak" annyi lesz, hogy a különféle nyelveken az interneten amúgy is megjelenő információt összesíti és magyarul adja közre.

Erről fog szólni a cikksorozat néha gyakorlatiasabb írásokkal, néha elméletibb jellegűekkel.